10: Lépés Összesen ennyi választott el az örök búcsuzástól.
A neve Kristin Palmer volt. Kevesen szereték de akik ismerték legjobb barátnőm igazi oldalát ők egyszerűen nem tudtak neki ellen állni és őszinte mosolyával örökre bele égette magát azok szívébe!
9. Lépés: undorral és leküzdhetetlen hányingerrel szembesűltem a ténnyel hogy olyanok is el jöttek kik alig várták ezt a pillanatott.
8. Lépés : Tömeges színjáték műkönnyek és fájdalom.
7. Lépés : Ezernél több és több virág egy rakáson.
6. Lépés: Egyre közelebb jutottam a mélyhez.
5. Lépés: Meginogtam, féltem őt így látni ...utójára látni.
4. Lépés: Elkezdtek felvillani a közös emlékeink, furcsa sosem hittem volna hogy ilyen hamar bekövetkezik és hogy pont ő....
3. Lépés: Fel lángolt bennem a gyűlölet...12év barátságot és huszonegy évet letöltött életet vett el.
Istenem...hiszen még csak most kezdett élni.
2: Lépés: Egy gyöngéd simítás a karomon,
Alice az édesanya a legszebb mosolyú nő akit valaha ismertem, remény vesztetten összetörten most üveges tekintettel bámult maga elé, oldalán Kristin nagybátyjával, kinek arcát megtépazta a fájdalom.
Már csak egy lépés és vége, el kell őt örökre engednem...egy elmebeteg gyilkos miatt.
Utolsó lépés: Ezt sosem bocsajtom meg...ahogy le néztem nyugodt hófehér arcára olyan békésen hatott mintha csak álmodna...Sosem fogom megbocsájtani annak aki ezt el követte ...ha a rendörség nem is hát majd én....de mit is tehetnék én hiszen Kristin nélkűl semmit nem érek nélküle csak üres hétköznapok és szűrkeség vár rám....pont mint akkor még mielőtt megismertem....
Furcsa dolog az élet tudjuk hogy nem létezik az örökké de mégis remeljük hogy igen.
Egyszer megszületett ...élt....és egyszer kegyetlenűl hírtelen megszűnt létezni...már nem dobant többet a szíve...
Elment és egyedűl hagyott...végleg.
Miután a gyász mise le zajlott Alice engem kért fel hogy mondjak pár szót hiszen az ő belátása szerint Kris így akarta volna.
Így hát nagy levegőt véve elindultam az emelvény felé.
- A nevem Lithia Scott. Kris legjobb barátnője vagyok...voltam...- hajtottam le fejem mert éreztem ahogy könnyek égették a szemem. - Tudják egész éjjel fent voltam hogy olyan beszédet tarthassak amire ő is büszke lenne...nos hat nem jött össze.- nevettem fel zavarodottan egyik skarlátvörös tincsem fülem mögé bújtatva. - Az igazság az, hogy nem gondoltam volna hogy ez egyszer bekövetkezik ...ilyen hamar...és hogy pont ő.
Tudják amikor kislánykoromban megismertem őt egycsapásra megváltozott az életem. Nagyobbnál nagyobb bajokba és szigorúbnál szigorúbb büntetéseket kaptunk mind a szüleinktől mind az iskolától...próbálkoztak eltiltással, külön osztályba tettek minket de mi még így is megtaláltuk a lehetőséget arra hogy együtt lehessünk.
Ezért nem búcsuzom tőle csak annyit mondok hogy előbb vagy utóbb újra együtt leszünk vele....
A monológom végére már nem tudtam megállítani a könnyeim hangosan sírni kezdtem, mint egy kislány aki elhagyta a kedvenc játékát és a legelső barátját.
Két hét telt el a temetés óta én pedig napi rendszerességgel jártam a sírjához beszámolni neki a mindennapjaimról.
Suli után most is ide igyekeztem, leűltem sírja széléhez meg gyújtottam egy cigaretát azt magam mellé helyeztem a másikat pedig meggyújtás után szívni kezdtem.
- Tudod Kris el sem tudod hinni milyen ember próbálják adni a látszatott hogy szerettek téged csak hogy a tanárok ne feleltessék őket. Ma Jessica harmadik megjatszott fajdalmas hisztiroham tettetése után fel pofoztam és el kűldtem a picsába. Az egesz folyosó tőlem zenget úgy kiosztottam.
Ó Kris úgy hiányzol!!!
Léptek zaja hangzott fel mögöttem, majd el halt lassan vonakodva hátranéztem és megpillantottam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése